Orsi lányom 3-4 éves lehetett, amikor télen a Mátrában kirándultunk. Jó hosszú gyalogtúrát tettünk, a terep nehéz volt, a havas, jeges úton már nagyon elfáradt, így meséltem neki. Erdei Manó, aki ott bujkált a kövek és a fák között, végig az úton, amerre mentünk, vigyázott, hogy ne lássuk meg. A történetet aztán éveken át szőttük közösen, Erdei Manó rendszeres szereplője volt az esti meséknek.  Hatéves volt a lányom, amikor karácsonyra megrajzoltam egy történetét. A könyv egyetlen példányban készült, éjszakákon át rajzoltam és festettem titokban, hogy időben elkészüljek vele. A számítástechnika 1990-ben még gyerekcipőben járt, igazán nem is gondoltam technikai támogatásra, minden egyes lapot külön festettem meg akvarellpapírra, vágott tollal, kézzel írtam fel a szöveget, az iniciálék csőtollal készültek. Egy baráti nyomda bekötötte a könyvet ... igen, piros műbőrbe, a rendszerváltás környékén egy üzemi nyomdában ebből az anyagból volt nagyobb készlet. A történet igen egyszerű, felfedezhetők benne a környezetvédelmi nevelés elemei, a gonosz turisták oktatásának jelenetében erőteljes karl may-i hatás érvényesül, akár maga Winnetou is beszélhetett volna így a sápadtarcúakhoz. A rajzok? Hát nem vagyok grafikus, de szívemet-lelkemet beleadtam a munkába. 

Két évvel később elkészült a folytatás, egy karácsonyi történet. Ekkor már nem bíztam a dolgokat a véletlenre, az írást egy "írói vénával megáldott" régi barátomra bíztam. A szöveg jóval hosszabb lett, így az íráskép sem annyira kidolgozott a könyvben. Rajzban viszont határozottan fejlődtem.

Eszter lányom kissé hátrányos helyzetű. Talán túl későn született és addigra elragadott minket a munkaláz és a pénzkeresési hajsza, így neki nem jutott saját könyv. Pedig van közös történetünk, Villany Leó és Csokipók élete nagyon kalandos és élménydús. Néhány szereplő vázlata már megvan, talán egyszer a könyv is elkészül. Azért Eszter sem maradt könyv nélkül, interaktív mesekönyvet kapott egyszer, de erről majd egy másik posztban...

(Akit riasztott el ez a néhány fotó sem, borzonghat tovább a teljes oldalképeken a Képtárban.)

...készült, igaz nem augusztus 20-ra, hanem augusztus 29-re. A recept Limara pékségéből való, s mivel ő is tótkomlósi lisztből süt, gondoltam, kipróbálom. Az első új recept szerinti kenyerem remekül sikerült: ropogós, vékony héj, igazi parasztkenyér íz, puha, kicsit ritkás bél. Igaz, laposabb lett, mint reméltem, de már tudom, mi erre a megoldás. Kenyérsütőben dagasztottam, sütőben, zománcos kacsasütő edényben sütöttem.

Zsemle is készült Limara receptje alapján, burgonyapehely helyett rozs-és zabpehellyel, ami szintén nagyon finom. Ideális szendvics-alapanyag, így naponta ezt fogom sütni. Orsi ugyanis már egy hónapja a földet túrja egy ásatáson Hódmezővásárhely határában, és ez még 3 hónapig így is marad. Naponta 2 zsemlét visz ebédre, ez az új recept szerinti nem szárad ki, másnap is ropogós, csomagolás után sem lesz gumis állagú, mint a bóóti. Örülök, hogy rátaláltam Limara blogjára, mindenkinek csak ajánlani tudom...  

...jutott a lányainknak ai idei Cell-Kupán, Veszprémben. Kis csalódás, mert valójában az 1997-es "A" csapatunk aranyéremért ment, de a sport már csak ilyen. Végig veretlenül küzdöttek a lányok, mindössze egy meccset vesztettek el az egész kupa során, azt is csak egy góllal, de sajnos pont az volt a döntőbe jutásért játszott mérkőzés. Nagyon megdolgoztak ezért az eredményért, kemény felkészülés volt már a kupát megelőző 3 hétben. Mi szülők meg nyaraltunk egy jót, szurkoltunk, időnként a szívinfarktus határán voltunk, de remekül szórakoztunk. Az Orosháza-Gyopárosfürdő KSC egyébként 4 csapattal képviseltette magát a 14 ország részvételével megrendezett tornán és az egész csapat remekül szerepelt, született 2 bronzérem, egy 6. és egy 11. hely.

Szép volt lányok :-)

   ... tovább, az emlékeket őrizzük és visszatérünk a hétköznapokhoz. Ez a rövid összefoglalója annak az időszaknak, amikor  nem írtam egyetlen árva sort sem. Most sem szaporítom a szót, inkább képekkel illusztrálom azt, hogy az elmúlt időszak az alkotásról szólt.

Orsi ötlete és rajzai alapján közösen festettünk a múzeumunk új kiállításához egy óriásfát, ugyanide festettem még egy jó nagy képet. Készültek boszorkányok a Múzeumok Éjszakájára Baráti Körünk lassan már hagyománnyá váló vetélkedőjéhez, ezek később versenydíjazássá lényegültek át. 

  Ruhákat is varrtam: Eszternek koszorúslány-ruhát , felnőtteset, elegánsat, egyszerűt (a fazont ő választotta), Orsinak és magamnak csak egyszerű vendég-ruhát, Petinek nadrágokat, nem az esküvőre, hanem nyárra. Készült még pár táska is újrahasznosított farmerből, az egyik sajnos kényszerűségből, (a fotóstáskánkat ugyanis egy kézilabdameccsen ellopták - legyen vele boldog, aki elvitte ...), egyéb táskák lánybulira ajándéknak. Időközben volt kolléganőimet egy rögtönzött tanfolyam keretében megtanítottam táskát varrni.     

Közben dolgoztam és pénzt kerestem, elkészültem egy belsőépítész-munkával és pár háztervvel addig, amíg kényszerű szünetet nem kellett tartanom. Vélhetően egy vírus kinyírta a hardverkulcsomat, vettem helyette egy újat. Kipróbáltam, működött, majd az is kinyíródott, a gyártó rendes volt és díjmentesen küldött még egyet, pedig nem az ő hibájuk volt. Vírusirtás, próbálkozás, most jó, már tudok dolgozni, szerencsére. Csak az a baj, hogy rettenetesen meleg van, az idén elmarad a tengerparti nyaralás (válság van, persze), így esténként úszni járunk, mert egy kis mozgás mindenkinek kell :-) Azért 1 hét nyaralás mégiscsak lesz, a szokásos Balaton-Veszprém a gyerekekkel a Cell-Kupán, valószínűleg Orsi nélkül, mert ő Hódmezővásárhely határában egy ásatáson fog földet túrni és rajzolni.

Jó sokat írtam, de biztosan kimaradt sok minden. Például a gyerekek szép szereplése az Adidas utánpótlás bajnokságon, amiről itt lehet olvasni a kézilabda iránt érdeklődőknek.

Most pedig képek következnek, a teljesség igénye nélkül. Több kép a képtáramban áll rendelkezésre :-)

Ja... és Eszterke talált egy kutyát, hazahozta, s mivel nem jelentkezett érte senki, megtartottuk. Aranyos, kedves, kicsit hasznontalan, igazi családi kutya. Sajnos nem szereti a macskákat, a mieinket sem :-(

... jó volt az idén, sajnos Peti végig dolgozott és még ma is, így kicsit csonka volt a család. Persze az idén is rohanós volt az ünnepi előkészületi időszak, meg kellett írnom a szakdolgozatomat, amit kis késéssel sikerült leadnom, volt egy vizsgám is, és csak ezután gyárthattam az ajándékokat. Az idén majdnem mindenki sajátkezű ajándékot kapott és azt a szokást szeretném is megtartani. Unom már a céltalan boltjárást, amikor csak veszek valamit, valami olyasmit, amit egyébként a megajándékozott is meg tudna venni, ha kellene neki. Amit meg nem tud, vagy nem "akar", az anyagi okok miatt nekünk sem menne. Így marad a szeretettel készített sk, azaz "ESKÁ" ajándék. A kollekciót Orsi művészi fotókon örökítette meg, a képtáramban megtekinthetők, ízelítőül itt van pár kép:

... végetért, jó hangulatú néhány napot töltöttünk el veszprémben. Igaz, hogy a csapat jó néhányszor a szívbajt hozta ránk, de sport is olyan, mint az éle, egyszer fenn, egyszer lenn. Az érdeklődők részletesebb beszámolót olvashatnak Petitől az Orosháza-Gyopárosfürdő Kézilabda Sport Club oldalán, a csapatot pedig a 97-es lányok oldalán lehet megnézni. Igazán jól festenek az új szerelésükben, amit szülői szponzorok segítségéveltudtunk megvenni nekik. Egyébként a 8. helyen végeztek a 12-ből, ami nem riossz eredmény, tekintve, hogy egy évvel idősebb korosztállyal is játszottak.

... göttingeni utazásunk. A lényeg persze az, hogy Orsit hazahoztuk, a cuccai is befértek vele együtt. Szívéhez nőtt Jupiter nevű biciklijét ott kellett hagyni, gazdasági okok döntöttek végül, mert többe került  a hazaszállítás, mint maga a járgány. Nem csoda, hogy Orsi jól érezte megát, Göttingen gyönyörű város, barátságosak az emberek, és nem is túl drága. A Studentendorfban aludtunk, Orsi átadta a szobáját (ami kicsit spártai volt a földre rakott matracokkal,viszont pénztárcakímélő a 0 forintos szállásdíjjal), kipróbáltuk az egyetemi menzát (fincsi és olcsó, küldhetnénk ki helyi menzaszakembereket tanulmányútra), valamint megismertük Orsi barátait egy barátságos vacsorán.

Aztán szépen hazaindultunk és itt kezdődtek a kalandok: ostobaságom folytán Drezda és Lipcse között egy útmenti pihenő személyzet nélküli mosdójában hagytam a táskámat az összes pénzünkkel, útleveleinkkel, bankkártyákkal, telefonokkal,  a kocsi okmányaival együtt. Csak a családom pozitív hozzáállásának köszönhettem, hogy nem kaptam szívinfarktust az idegességtől. Egy órába telt, mire vissza tudtunk menni érte, hiszen az autópályán nem könnyű visszafordulni. Szerencsénkre egy holland család - akik ott piknikeztek, mikor mi is ott voltunk - megtalálta. El is vitték volna magukkal Prágába, ha időközben nem érünk oda. HAgytak üzenetet nekünk  angolul és nemetül is a mosdóban, felhívták a prágai szállodánkat, ott is üzenetet hagytak, megadták a telefonszámukat, hogy Prágában átadhassák nekünk a táskát. Óriási szerencsénk volt, és csak halkan kérdezem meg, hogy Magyarországon is ez lett volna a kaland vége? 

Prágai kalandunkon már idegeskedni sem tudtam, pedig elég megrázó volt, amikor a búcsúvacsora után este 10-kor nem találtuk meg a kocsinkat és nem tudtuk, hogy ellopták vagy elszállították. Két rendőrjárőrt is megállítottunk, akik csak széttárták a karjukat, hogy nem tudnak segíteni, míg a rendőrségen kaptunk csak felvilágosítást. Aztán taxi, kis éjszakai bolyongás Prága külvárosában pénzváltóért vagy bankautomatáért, majd a rendőrségi parkoló rendőrétől kaptunk egy térképet, amiből megtudtuk, hogy az a parkoló, ahol parkoltunk, nem a turisták számára kijelölt övezet. Jobb későn, mint soha... Ettől függetlenül Prága gyönyörű, drága és minden jó, ha jó a vége :-)

... elfelejtettem: a sünik átmenetileg visszajöttek. A sok eső miatt beköltöztek a garázsba egy műanyag zacskóba csomagkitöltő-ütéscsillapító fóliacsíkok közé. Peti és Eszter sünimentő akció keretében szénafészekbe költöztette át őket. Az egyik kis sünike már teljesen belegabalyodott a műanyagszálak közé. Pár napig ott voltak még, most újra eltűntek. Igaz, már nem is esik az eső, remélem, itt laknak még a kertünkben.

Eszterke meg elutazott táborba és a kis kedvenceit, Juniort, Gerdát (aki sérült) és Gigit (nem tudom, így kell-e írni, magyarul Dzsí-dzsí) Petire bízta. Igazán komfortos lakásuk van, homokkal, vízzel, növényzettel. Eszter úszni is elviszi őket, és már nem fújnak a simogatáskor, de azt hiszem, Peti erre nem vállalkozik. Van egy kép is róluk, de én nem tudom, melyik-melyik...

Ráadásul vasárnap énekeltem az Orosháza Fesztiválra alakult 1000 fős kórusban. Igaz, nem volt csak 100-120 fő, a tervezett 1000 helyett, de jó volt. Legközelebb talán többen leszünk, ha a karnagynak nem megy el a kedve. Ő viszont még túl fiatal, lekesednie kell!

Régen csináltam már ilyet, szabadságot vettem ki azért, hogy magamra fordítsam az időt. Úgy gondoltam, a szombati divattörténet/reklámelmélet vizsgákra nem tudok éjszakánként felkészülni, így itthon vagyok és a vizsgaelőadásomat készítem elő. Jó jegyet szeretnék kapni, mert eddig még minden vizsgám ötös lett ebben a félévben. Igazán nem haladtam még sokra, anyagot gyűjtök és már írni kellene (a vizsga szóbeli, 15-20 perces előadást kell tartani), de még mindig nem állt össze a koncepció a fejemben. Túl sok az anyagom, túl sokféle megközelítést tartok jónak és ehhez képest nagyon kevés idő áll rendelkezésre. Az ilyen előadásokban - bár sok gyakorlatom még nincs benne - számomra a legnehezebb, hogy az összegyűjtött cucc minimum felét ki kell dobni. És kidobásban nem vagyok valami jó ...

Közben még be akarom fejezni a vizsgaruhámat is, meg a jövő heti múzeumi rendezvény vetélkedőjére vállaltam, hogy elkészítem a versenydíjakat. Egyébként is sok tervem van a nyárra, ha már a nyári lakásfestésről lemondtunk, de mégsem ülhetek tétlenül, ráadásul még nyaralni sem megyünk az idén, csak pár napra megyünk Göttingenbe, Orsiért. Szóval a nyáron lesz egy kis asztalosmunka, kipróbálom végre a karácsonyra kapott hőlégfúvómat is, varrás, Eszterrel uszodázás esténként, kis utazások a családdal, és pénzkereső munka is, remélem. Orsika végre hazajön, nagyon hiányzik, de tudom, hogy a jövője szempontjából fontos volt ez az egy év a németeknél. És úgy érzem, ő már világpolgár lesz, hála a lehetőségeknek. Bár én utazhattam volna diákkoromban...

A mai magyar viszonyokat tekintve meg nincs is sok választása itthon, ha nem akar éhenhalni! Lehet, hogy ez hazafiatlanul hangzik,  de a Vezetőinknek el kellene már gondolkozni végre, miért hagyják el tanult fiatalok nagy számban az országot??? ÉS sajnos nem úgy mennek el, mint az egykori céhlegények. Külföldön hozzászoknak egy színvonalhoz, persze, hoyg nem akarnak aztán itthon dupla munkáért minimálbérért húzni igát húzni, ha egyáltalán találnak állást és nem mondják rájuk, hogy túlképzettek!

Ennyi volt az aktuális dohogás, a megszentelt Árpád-sávos zászló átadása- átvétele körüli cirkuszról meg inkább nem emlékezek meg. Egy megjegyzést talán: jó nekünk (úgy értem magyaroknak, orosháziaknak, stb.), hogy ideológiai vitákkal tudjuk tölteni az időnket, mikor kilóg a fenekünk a gatyából! Persze ezzel egyszerűbb foglalkozni, mint valódi, mérhető teljesítményt mutatni. Kenyeret és cirkuszt a népnek! A cirkusz már régen megvan, ideje lenne talán a kenyérre koncentrálni és gőzerővel beindulni, amíg van még nép...

...vagyok. Hosszú ideig hallgattam, januárban volt az utolsó bejegyzésem, azóta semmi. Igazság szerint annyi minden történt, hogy mindig az események után kullogtam volna, így a lustaság győzött és inkább nem írtam semmit. Röviden összefoglalva, címszavakban:

Orsi visszament Göttingenbe, aztán hazajött vizsgázni, aztán ismét visszament, mert megkapta a 2. félévre is az ösztöndíjat. Július közepén jön haza, ha minden jól alakul, elmegyünk érte és megnézzük, hol töltötte önkéntes száműzetésének 1 évét. Kalandjait, impresszióit a blogjában követhetjük nyomon.

Eszterke nem utazott sehová, itthon élte az ötödikesek mindennapi életét. Sajnos a második félévre kissé lelazult (kiskamaszkor, oh!!!), de majd csak benő a feje lágya. A kézilabdacspata az Adidas gyermekbajnokságon kiválóan szerepelt, megnyerték a megyei, majd a régiós döntőt is, de mivel az országos elődöntőn csak harmadikok lettek, éppen lecsúsztak az országos döntőbe jutásról. Azért így is szép teljesíményt nyújtottak, bár a szülők - akik már az akadály nélküli menetelést látták az aranyérem-hegyek irányába - csalódtak egy kicsit, de ez van, ilyen a sport. Képeket, videókat és az eredményeket a Peti által szerkesztett  honlapon lehet nézegetni.

Eszter tegnap este edzés után egy kis jövevénnyel állított be, persze, hogy befogadtuk. Eszter azonnal adott neki nevet is, Pocaknak hívják. Talán megmarad nálunk hosszú távon, hacsak haza nem megy, ha van otthona. Tigris talán ennek örülne a legjobban. Addig is sértődöttet játszik és állandóan a kanapén alszik, ha éppen nem a tejesdobozt szedi szét.

Végre sikerült beszélgetni Orsival, ingyen a Skype jóvoltából. Jó bele is húztunk, de az egész család akarta a hangját hallani, és mindannyian tudni akartuk, hogy érzi magát, a publikus bejegyzéseken kívül. Jól érzi magát, azt mndja, "a germánok nem lacafacáznak, tanulni kell", de végülis ezért utazott ki. Örülök, hogy sikerei vannak, egy írása pl. megjelenik majd a kurzuslapban, ami azt mutatja, hogy a nyelvvel is jól boldogul. A jó nyelvérzék és szorgalom mellett az is fontos, hogy  olyan jó alapokat kapott a nyelvtanuláshoz a Vörösmartyban Edit néni jóvoltából, hogy könnyen letette a kf. nyelvvizsgát még érettségi előtt úgy, hogy a középiskolában csak pár órát vett magántanárnál, gyakorlásképpen.

A lakásfelújítás kész, a szakemberek levonultak, már csak a takarítás, meg a pakolás van hátra. Az a baj, hogy a munkáink és a hektikus időbeoztás mellett erre alig van időnk, de azért remélem, karácsonyra a helyére kerül minden. Van egy félkész kapunk, ez még befejezésre vár. A története mára viccessé vált, egyébként siralmas, ez megér egy külön bejegyzést. Készítője nem volt más, mint Mekk Elek, az ezermester :-)

Tegnap Vörösmarty nap volt, immár az ötödik, jól sikerült programokkal. Eszterkéék osztálya, az "ötá" egy jó kis darabot adtak elő (Eszteré volt az egyik főszerep - csak van eredménye a Piruettezésnek), szerintem jó "színészi" alakításokkal. Ezt nemcsak a szülői elfogultság mondatja velem, de láttam a gyerekközönség rekcióját, nevettek, lekötötte őket az előadás.

Sikerült a hét folyamán még két tisztséget begyűjtenem: megválasztottak az iskolai, majd a városi  (bocsi: tagintézményi és iskolai) szülői választmány elnökének, gondolom a bizalmat a nyár eleji "szerepléseimnek" köszönhetem. Igyekszem a legjobban képviselni majd a szülőkön keresztül a gyerekek érdekeit, Úgy érzem, nem lesz könnyű feladat ...

A nyaralási élménybeszámolót sajnos elfújta a lakásfelújítás-fűtéskorszerűsítés szele. Még mindig teljes a káosz, de kissé látszik már a vég. A felújítás vége, remélem, és nem a mienk. A külső vízvezeték cseréje (muszáj volt, a harmincéves vezetéket megette a rozsda), az ezzel kapcsolatos földmunkák hamar visszarántottak a valóságba, ezt fizikailag is érzem, sajnos a térdem nem bírja a feszített tempójú ásást-lapátolást. Pozitívum azonban, miután a szerelők teljesen kiszorítottak a konyhámból, hozzáfogtam a 8 éve dédelgetett "100 éves konyhakredenc felújítása" c. projektemet. Közel 40 munkaóra alatt levakartam a festékrétegeket, legalább ennyi időt fordítottam a csiszolásra, lakkozásra, már csak a részek visszaszerelése és visszaüvegezése van hátra, no meg a méhviaszos felületkezelés. Teljesen kikapcsolt ez a munka, azt hiszem, asztalosnak állnék (vagy fazekasnak, szövőnek, varrónak, könyvkötőnek... stb....bármilyen kézművesnek), ha mégegyszer születhetnék. 

Eszterke elutazott szombaton Veszprémbe a Cell Kupára, Peti elment két napra szurkolni nekik. Bejutottak az első négy közé, holnaptól már a helyosztók következnek. Egy érem jó lenne... és már nagyon hiányzik!

Orsival most ketten kerülgetjük a középre tolt bútorokat és persze napközben dolgozom, ő meg készül az elhalasztot szigorlatra, közben kicsit takarít és rajzolnivalói is vannak. És alig 3 hét múlva utazik Göttingenbe, mert kezdődik a félév.

Éjjel egyre értünk haza csütörtökön, miután autóztunk mintegy 4000 km-t. Hurrá, végre itthon vagyunk és megpróbáljuk kipihenni a nyaralást. A lakás romokban, többféle szakember tevékenykedik, mi meg ülünk a porban és a rendetlenség kellős közepén. Levezetésképpen tegnap megraktunk egy IFÁt építési törmelékkel és az is kiderült, hogy a teljes vízvezetéket ki kell cserélni. A napfényes Itália után gyorsan csöppentünk vissza a hétköznapokba. A szabim még egy hétig tart, így lesz alkalmam takarítani, bútort tologatni és a szakembereket koordinálni és egy SOS munka is beesett hirtelen. Erőm nincs is az élménybeszámolóhoz, talán ha rend lesz (karácsonykor??? hahaha). Orsi már írt pár gondolatot de én sem fogok lemaradni ...

Ez a Vörösmarty-történetfolyam lassan olyan lesz, mint az örökösen folytatott filmek, Cápa, Terminátor, stb., stb. 316, 628..., meg ilyenek, más-más alcímmel: az alaptörténet ugyanaz, csak a helyszín és a szereplők változnak. Persze ezekben a filmekben a végén a jó mindig győz, igaz nagy véráldozatok árán... hát ... nem tudom, ez is hasonlatosság-e?

A mi kis történetünk a Vörösmarty iskola tornatermében zajlott: szép hosszú asztal vendégekkel, jelenlegi és címzetes iskolavezetőkkel, velük szemben szülők és pedagógusok. A kérdések egységesen tényszerűek voltak, a válaszok egységesen semmitmondóak. A válaszadók szép, kígyózó mozgással siklottak ki a konkrét válaszok elől, hosszú beszédekkel, hivatkozással az ország és a város jelenlegi gazdasági helyzetére, az oktatáspolitikára és a finanszírozás helyzetére. Nem esett szó azonban arról, hogy készültek-e konkrét gazdaságossági számítások az iskolaösszevonásokról, mit  és mennyit nyerünk, mit és mennyit veszítünk ezzel a lépéssel? Ha a gazdasági eredmény egyértelműen kimutatható, miért nem tárják ezt a nyilvánosság elé? Ha azért, mert nem jár eredménnyel, akkor mi értelme ennek a lépésnek?

Örülök, hogy ez a szülői értekezlet nem ment el a politikai sárdobálás irányába, mert sokat a rontott volna az amúgy is rossz helyzeten, azt viszont sajnálom, hogy a városvezetők számára úgy tűnt, csak a névről szól ez a vita. Sokkal többről van itt szó, mint egyszerű névváltoztatásról, bár a legelső felháborodást az váltotta ki. A név meghatározza az identitást, a közösséghez tartozás érzését. Ne mondja senki, hogy a gyerekek jogai, érdekei nem sérülnek, mikor alárendelt szerepet szánnak egy olyan intézménynek, amely a legjobb eredményekkel büszkélkedhet gazdasági és szakmai téren is (ezt egyébként a polgármester is elismerte).

Vissza kell térnem az eredeti gondolathoz: Qui prodest? Kinek az érdeke? És bárhogyan gondolkodom, nem jut eszembe semmi biztató. Önkormányzati pénzből készült egy szakértői tanulmány, mely a városi iskolarendszerre többféle (talán 5) lehetséges megoldást dolgozott ki. A tervezet egy 6. váéltozatról szól, melyra a szakértők nem gondoltak. Talán azért, mert ez  alegrosszabb megoldás.

Tudom, hogy  a jelenlegi nehéz gazdasági körülmények között - de sokszor hallottuk csak az utóbbi 10 évben is!!! - az ésszerűsítésre kell törekedni, de ezt lehet ésszel is csinálni. Hiába írja a polgármester a blogján, hogy "Harmadik út - nincs!". Van harmadik, negyedik ötödik, stb. út is, csak meg kell találni. Mert ez a legegyszerűbb, egyet lenyomni mindenkinek a torkán. Sokkal egyszerűbb, mint valódi párbeszéddel, konszenzussal, szakértői véleményekkel alátámasztott megoldást kitalálni és azt megvalósítani. A tévedés lehetősége még ekkor is fennáll...

Véleményemmel nem állok egyedül, az iskolánk, a gyerekek érdekében mindent meg fogok tenni, hogy más megoldás is napirendre kerüljön, még akkor is, ha a mese vége úgy alakul, hogy "...sajnos már nem lehet a listáról leiratkozni!"

Miután közzétettem a polgármesternek írott levelemet, úgy illik, hogy a válasz is megjelenjék, íme:

Tisztelt Elnök Asszony!

Köszönöm, hogy levelével megkeresett. Az intézményi összevonás ügyében eddig a szakmai  érvek mérlegelése, a döntés előkészítés háttérmunkája folyt. Ebben a folyamatban az érintett intézményvezetők is részt vettek, megkapták azt a szakértői tanulmányt, amelyek az összevonások szükségességét alátámasztják. Az önkormányzat szakmai képviselője minden intézményvezetőt felkeresett, jómagam személyesen találkoztam velük, meglehetősen részletes ismeretekkel rendelkeznek mind a tervezett átalakítások kényszerítő szükségszerűségéről, mind annak gyakorlati kérdéseiről. Az önkormányzatnak nem célja, hogy önkényesen hozzon olyan döntéseket, amelyek nincsenek kellőképpen előkészítve. Csak ezt követően történhet társadalmi párbeszéd, egyeztetés ennek részleteiről, a végrehajtás zökkenőmentes menetrendjéről. Az Ön által javasolt összevont szülői értekezletek megrendezéséről már egyeztettek az intézményvezetők. Az Eötvös József Általános Iskola gimnáziumi tagozata ügyében pl. 2007. május 21-én 17 órakor lesz szülői értekezlet a gimnázium aulájában. Az Ön által is említett tájékoztatás fontosságával egyetértve jelzem, hogy az intézményvezetőknek kötelezettsége a szülői értekezlet összehívásakor az önkormányzatot is értesíteni, hogy képviselője részt vehessen azon, mint ahogyan a tegnapi napon is ott volt a szülői közösségekkel folytatott megbeszélésen, ahol Ön is jelen volt. Amennyiben az Önök intézményének vezetője dönt a szülői értekezlet összehívásáról, meghívásuknak eleget téve szívesen elmegyek és személyesen is válaszolok a felmerült kérdésekre. Ezúton is szeretném Önöket megnyugtatni, hogy a tagiskolák az összevonást követően is megőrizhetik nevüket, mindegyik megtarthatja szakmai irányvonalát, tehát az iskolát választóknak meglesz a lehetősége, hogy az egyes szakmai elképzelésekhez, specialitáshoz ragaszkodva válasszanak iskolát.

Polgármesterként és állampolgárként azonban sajnálatosnak tartom, hogy a kormányzati elvonások következményeit az önkormányzatoknak kell saját polgáraival szembesítenie. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy antihumánusan, érzéketlenül, a pedagógusok, szülők, de legfőképpen a gyermekek érdekeit mellőzve kell döntéseket végrehajtanunk.

 Orosháza, 2007. május 11.                                                                                              

Tisztelettel:  Németh Béla polgármester

 A Vörösmartyban az összevont szülői értekezlet várhatóan kedden délután 5-kor lesz.

Időközben tájékozódtam több forrásból is az iskolaösszevonásos hírrel kapcsolatban, az érzelmi felháborodás mellett már az értelmem (úgy gondolom, van nekem ilyenem) is háborog. Rengeteg kérdés merült fel bennem az üggyel kapcsolatban, s minél többet gondolkodom rajta, annál inkább értelmetlennek, meggondolatlannak látom a tervezett megoldást. Amellett, hogy ésszerűtlennek tartom a döntést, a gyerekek érdeke ellen valónak, felháborít az eljárás, ahogy az ügyet kezelik. Nem birkákról, vagy alaktalan szürke masszáról van szó, hanem emberekről.

Nem vagyok egy harcos típus, a magam érdekében nem tettem soha semmit, inkább elhagytam a várost, hogy máshol boldoguljak. De ha a gyerekekről, a gyerekemről és jövőjéről van szó, úgy érzem, mindent meg kell tennünk.

Mindenesetre összevont szülői értekezlet összehívását kértük az iskolaigazgatótól,  és ezzel párhuzamosan párbeszédre hívtuk a döntéshozókat is. Polgármesterünknek pedig ezt a levelet küldtem el:

Tisztelt Polgármester Úr!

Mielőbbi válaszát várom, még a Testületi döntés meghozatala előtt.

Még csak most fogok tájékozódni pontosan, de már a hír is felháborított, amikor meghallottam, hogy régi iskolámat, ami most a gyerekem iskolája is, össze akarják vonni más intézményekkel. Hallottam azt is, készült egy felmérés, mely szerint a legjobb mutatókkal ez az iskola rendelkezik akár a tanulmányi eredményt, akár a dolgozói létszámot tekintve. De bármilyenek is a mutatók, elég csak azt nézni, hogy a beiratkozás első napján már betelt a létszám, hogy három első osztályt tud indítani az iskola, míg más városi iskolák csak kettőt. Lehet, hogy a szülők annyira hülyék, hogy egy megszüntetni való intézményben akarják gyermekeiket taníttatni, de ez nem túl életszerű. És akkor felteszem a kérdést? Mit ér a minőségi munka, ha nincs jelentősége? Ezt az eredményességet ki produkálta, ha nem azok a tanárok-tanítók, az az iskolavezetés, aki most a helyén van?

Már hallom azt is, hogy az összevonás csak látszat, a magasabb normatív támogatás miatt, valójában nem változik semmi, meg hogy a kormány oktatáspolitikájának köszönhető ez az egész... és biztosan ebben is van valami. De - ha már állami szintre emeltük a hülyeséget, az "ostoba tömeg a jó, irányítható tömeg" gondolatot, nem kell helyi szinten is beállni ebbe a sorba. A jövőnkről van szó, gyermekeink és ezáltal a saját jövőnkről is! Micsoda ostoba gondolat morálisan, szervezetileg tönkretenni jó intézményeket a gazdaságosság jegyében! Különösen akkor, ha a megtakarítás, a gazdasági eredmény több, mint elhanyagolható, a napi szervezési problémákról nem is beszélve. Gyerekeinket arra akarják kényszeríteni, hogy egy intézmény-monstrumban tanuljanak, ahol valójában csak arctalan masszává, csak normatívát érő "fő"-re változnak. A sokszínűség, az egyediség és az egyéniség is megszűnik, pont most, amikor a legnehezebb helyzetben lenne a legnagyobb szükség a kreatív, alkotó, egyéni nevelésre!!! Átgondolta ezt valaki? Vagy egyszerűen valamiféle személyes/hatalmi/politikai (a sorrendet mindenki tetszése szerint változtathatja) okok miatt történik mindez?

Én és szinte egész családom a 3-asba járt, gyerekeimet is ide írattam, mert úgy éreztem, az iskola szelleme, a magas tanulmányi követelmények megfelelő alapot adnak, hogy elinduljanak és megállják a helyüket. Nekünk ez a szellem tetszett és tetszik ezért választottuk ezt az iskolát. Ki kérdezte, vagy egyáltalán ki tájékoztatta a szülőket, akik szülői mivoltuk mellett választópolgárok és adófizetők is egyben?

Kérem a vörösmartys szülőket, ne hagyjuk ennyiben a dolgot és tegyünk valamit, mert az iskolánk önállósága a gyermekeink jobb jövőjét is jelenti!!!

Ez most az első, az érzelmi felháborodás volt, a tényeket majd csak ezután ismerem meg, de nem örülök annak, amit most látok. Örültem a választás után, de  most nem is tudom, mit gondoljak. Csöbörből-vödörbe, vagy ki tudja?