2011. december 29. 21:56 - írta Tallina

...egyelőre. Hat és fél éve kezdtem blogot írni, de az utóbbi két évben már csak nyűg volt, ráadásul már engem sem érdekelt (másokat meg főleg nem). Mindenesetre érdekes volt visszaolvasni az életem blogban megörökített darabkáit. Most úgy döntöttem elég volt, a naplószerű dokumentálásnak vége. Ez tehát az utolsó, egy összefoglaló a születésnapomon.

1. 50 éves lettem.

2. Lefogytam 40 kilót február óta.

3. Befejeztem az iskolarendszerű tanulást, decemberben megszereztem a 3. másoddiplomámat, letettem a közigazgatási szakvizsgát, így a tanulásból azt hiszem elég volt. Már csak pénzre kellene váltanom ezt a sok tudományt... Új tanulási projektem van persze, de csak magánszorgalomból, agytornaként. Ez lett az új szerelmem, s ahogy egyre jobban belemerülök, egyre jobban tetszik.

4. Elnökként a napi túlélésért küzdök az Orosháza Kézilabda Sport Klubnál játszó lányokért. (Valami stressz kell az életben!)

5. Egy éves kihagyás után újra varrni kezdtem és folytatni is akarom új tervekkel, új ötletekkel.

A születésnapon ajándékot is szeretnék adni egy játék keretében. Azok között, akik kommentet hagynak ennél a bejegyzésnél szilveszter napján éjfélig, egy "eská" babát és egy kézműves táskát sorsolok ki. A kommentben jelezzétek, hogy mit szeretnétek. A képtáramban, vagy a fészbúkon megnézhetitek a korábbi munkáimat. Az ajándékról nincs kép, a nyerteseknek igyekszem személyre szabottan elkészíteni. Ezúton kívánok mindenkinek minden jót az új évre!

 


Kategóriák

Személyeskedés

Címkék

ajándék, játék, kézilabda, OrosházaKSC, születésnap, tanulás, varrás

Eddig 33 komment érkezett ()

  • 1.  Tacskó (Válasz erre)
    2011. 12. 30. 6:57

    Szia Kata!

    Örülök, hogy megismerhettelek, bár kicsit féltem az elején, hogy majd milyen leszel, de nagyon jó munkatárs lettél, számomra.
    Mindig is hallgattam a véleményedre. Sok érdekeset megosztottál velem!
    Jó egészséget kívánok és minden elismerésem a fogyáshoz, nagyon csinos lettél!
    Ja és remélem Réka nyeri a babát! :-)

    Üdv:
    Tacsi

  • 2.  ezkriszti (Válasz erre)
    2011. 12. 30. 7:14

    Gratulálok az 50-hez.
    Óriási kalaplengetés a 40 kiló minuszhoz!!
    Kívánok sok sikert az életben.
    Jól látom, hogy baba és táska? :)
    Akkor már csak reménykednem kell a szerencsémben.

  • 3.  Mariann (Válasz erre)
    2011. 12. 30. 9:17

    Kedves Kata!
    Elsőre picit beijedtem mikor hozzánk jöttél, hogy jajj mi lesz velünk....egy FELNŐTT!!! :D De mint nem is olyan sokára kiderült,alaptalan volt a félelmem :) Nagyon örülök,hogy megismertelek és gazdagítottad a világszemléletemet! És köszönöm a lelki támogatásokat is!!! Lesz még rá szükségem nyugi... :D Isten éltesen sokáig ( füled érjen bokáig ) !!!! Zárásként még annyit,hogy büszkék vagyunk rád!
    És szeretünk!!! :D

  • 4.  Zoli (Válasz erre)
    2011. 12. 30. 14:17

    Akkor most tényleg vége? Igaz,énsem jártam erre az utóbbi időben,utoljára 2010 szeptemberében.Ha blogot nem is írsz,de varrni fogsz ebben biztos vagyok!Na és mi a helyzet a gépekkel? A flexet és a fúrógépet örökre letetted? :D
    A sorsolásból kihagyhatsz,nem akarom a többi rendes blog olvasó esélyeit rontani!"Nyertem" már néhány becses darabot.

    Zoli

  • 5.  Haris Márta (Válasz erre)
    2011. 12. 30. 16:48

    Akkor én is pontokban :
    1.Isten éltessen!
    2.-3. Gratula!
    4. Sok sikert!
    5. És nem akarod megmutatni nekünk?
    Nagyon sajnálom, hogy így döntöttél, mert jó lenne valamilyen fórumon kapcsolatban maradni veled. A régi szép babás idők emlékére pedig egy újabb tökéletes aprólékossággal megvarrt Tallina babát szeretnék.
    Ölellek! ahama

  • 6.  tallina (Válasz erre)
    2011. 12. 30. 19:52

    @"Haris Márta": SZia Ahama, írtam végre a fórumra is. Jó érzés visszatérni és örülök, hogy ismét találkozunk :-)

  • 7.  tallina (Válasz erre)
    2011. 12. 30. 19:53

    @Zoli: A flex és a fúrógép is megvan. És semminek nincs vége, csak most kezdődik...És majd a fészbúkon nyomulok :-)

  • 8.  tallina (Válasz erre)
    2011. 12. 30. 19:54

    @ezkriszti: Baba vagy táska? Úgy látom, alig van jelentkező, így nagy az esély :-)

  • 9.  tallina (Válasz erre)
    2011. 12. 30. 19:55

    @Tacskó: Sosem gondoltam, hoyg félelmetes vagyok :-)

  • 10.  tallina (Válasz erre)
    2011. 12. 30. 19:56

    @Mariann: Aranyos vagy, de agyonfényezel! Örülök, hogy megismertelek. És igenis felnőtt vagyok, még ha nem is mindig látszik :-P

  • 11.  ezkriszti (Válasz erre)
    2011. 12. 30. 20:03

    Baba...vagy táska. Bármelyiknek nagyon örülnék. De ha előre kell megmondani, akkor mégis inkább baba. :)

  • 12.  Kaoka (Válasz erre)
    2011. 12. 30. 20:15

    Szia tallina! Tényleg rég hallottunk felőled. Gratulálok a sok diplomához és a mínuszokhoz. Szeretnék benevezni a játékodba, ha már az enyém meghíusult. :-)A gurulósok, már régóta nem gurulnak. :-DDD Az enyém is elakadt valahol...

  • 13.  Csehné Forgó Szilvia (Válasz erre)
    2011. 12. 30. 20:17

    Szia Kata!
    Gratulálok a sikeres fogyáshoz, gondolom nagyon sok kitartás van mögötte!!!!
    A babákért de főleg a táskákért én teljesen oda voltam mert igen csak táskamániás vagyok!!Csak gratulálni tudok és sok sikert a továbbiakhoz! Örülök, hogy meg ismerhettelek.

  • 14.  ktimó (Válasz erre)
    2011. 12. 30. 20:24

    Tallina! Én is gratulálok minden ponthoz :-) Alig várom az új műveket. Sajnálom, hogy abbahagyod a blogolást, de megértem, nekem sem megy :-( Nem baj, majd a fórumon olvaslak :-)
    Jelentkezni szeretnék én is a játékra, és egy táskáért szállnék ringbe :-)

  • 15.  ILDIKÓ (Válasz erre)
    2011. 12. 30. 22:54

    Gratulálok az 50. születésnapodhoz, és a fogyáshoz, ez nem semmi lehetett.
    Egy táskáét jelentkeznék nálad, így ismeretlenül.
    A fórumot olvasom én is.
    Üdv:Ildikó

    B. U. É. K.!!!

  • 16.  K-Gy Nóra (Válasz erre)
    2011. 12. 30. 23:44

    Szia Kata!

    Sajnálom, hogy eddig nem tudtam a blogodról. Sok érdekes dolgot találtam benne így utólag is, és kedves emlékek jutottak az eszembe a lányokról. Hiányoznak, és hiányzik a velük való munka is. Remélem továbbra is szép eredményeket fognak elérni. Ha róluk beszélek, ők még mindig az én csapatom. Nem tudom, hogy az egyetlen-e, de az biztos, hogy megismételhetetlen. (minden szempontból). Kívánom, hogy az elnöki munkádban kevés legyen a stressz, de annál több az öröm! Köszönök minden szépet, és jót, amit tőletek kaptam! :)

  • 17.  Csiffáry Tünde (Válasz erre)
    2011. 12. 31. 7:04

    Sajnálom, hogy abbahagyod, nekem tetszett a blog (de mivel én elfogult vagyok) minden tetszik amit csinálsz.

  • 18.  Liliom (Válasz erre)
    2011. 12. 31. 8:58

    Csupa jó dolog történt veled :) és mit fogsz magánszorgalomból tanulni?

  • 19.  pjulcsi (Válasz erre)
    2011. 12. 31. 9:23

    Ölellek, Kata, mindenért! De főleg Szofi babáért, aki nagy kedvenc továbbra is:)

  • 20.  Maguráné Edit (Válasz erre)
    2011. 12. 31. 15:47

    Kata! nem is tudtam, hogy van/volt blogod! :-) csodálatosak a munkáid, csodálom a munkabírásodat és a kitartásodat. csodák születnek a kezed alatt is! Sok sikert neked az életben még!

  • 21.  Tigrislilijom (Válasz erre)
    2011. 12. 31. 18:26

    Upsz, végszóra értem ide. Nem ismertem a blogod eddig, sajnálom is, és most komoly utánaolvasás fog következni...
    Szép holmikat varrtál, nehéz is megmondani hogy melyik tetszik a legjobban. A madaras téli táskád igazán jópofa ;-)

  • 22.  liddi (Válasz erre)
    2011. 12. 31. 21:10

    Nem ismertem eddig a blogodat a babásoktól navigálódtam ide.
    Boldog szülinapot neked. A fogyásod óriási. Hogy csináltad? A másod diplomád pedig csak hab a tortán. Ez igen, igy kell egy friss 50-esnek élnie!

  • 23.  IstenesnéÉva (Válasz erre)
    2011. 12. 31. 22:30

    Gratulálok a születésnapod alkalmából!
    További sikeres munkát a magánéletben is!

  • 24.  tallina (Válasz erre)
    2012. 01. 01. 14:30

    Kedves hozzászólók,
    aki még nem tette meg, nyilatkozzon, baba vagy táska? Holnap fogok sorsolni!
    Köszönöm mindenkinek a hozzászólást és örülök, hoyg játszottatok velem :-)

  • 25.  Liliom (Válasz erre)
    2012. 01. 02. 7:03

    (táska)

  • 26.  liddi (Válasz erre)
    2012. 01. 02. 8:01

    Baba, természetesen. Még mindig nem nőttem fel, pedig idén én is 50 leszek. :))

  • 27.  IstenesnéÉva (Válasz erre)
    2012. 01. 02. 11:47

    Baba:)

  • 28.  tallina (Válasz erre)
    2012. 01. 02. 20:43

    Most már tudom, ki mit szeretne, reggel meglesz az eredmény, amit közzéteszek a fészbukon, a babás fórumon és itt is egy hozzászólásban. Köszönöm, hogy velem játszottatok!

  • 29.  tallina (Válasz erre)
    2012. 01. 02. 20:49

    @Liliom: Elérkezett az idő, hogy megvalósítsam egy régi vágyam és megtanuljak egy olyan távol-keleti nyelvet, amelyik logikus, esztétius és rendezett írásképpel rendelkezik, szép hangzású, dallamos és egyébként "csak úgy" tetszik (egy kicsit személyes okból. Ezért hónapja elkezdtem koreaiul tanulni. Az idő nem sürget, nincs vizsgakényszer, csak a tiszta élvezet :-)

  • 30.  tallina (Válasz erre)
    2012. 01. 03. 8:26

    Megtartottam a sorsolást, kolléganőm, aki teljesen pártatlan saját kezével húzta ki a nyerteseket. A babát Kaoka nyerte, a táskát pedig Csehné Forgó Szilvi. Gratulálok a nyerteseknek, remélem, tetszeni fog az ajándék, mely kb. 2 hét múlva lesz kész. Köszönöm még egyszer, hogy velem játszottatok és köszönöm a jókívánságaitokat is! Azt tervezem, minden születésnapomon lesz játék, talán mindvégig, míg élek :-)Gyertek velem a fészbúkra...

  • 31.  tallina (Válasz erre)
    2012. 01. 03. 8:30

    Kaoka, kérlek írd meg a címedet, ahová küldhetem a babát. Szilvi, amint kész a táska, jelentkezem és megbeszéljük az átadást!

  • 32.  Tigrislilijom (Válasz erre)
    2012. 01. 03. 9:44

    Köszönöm a lehetőséget! Gratulálok a nyerteseknek is :-)

  • 33.  Kaoka (Válasz erre)
    2012. 01. 03. 18:46

    Kedves tallina!
    Köszönöm szépen a nyereményt, nagyon meglepődtem, mikor olvastam a nevemet. Kolléganődnek külön köszönet. :-)))
    Kíváncsi vagyok, milyen baba illik a személyiségemhez? Idáig, még senkitől sem kaptam személyemre szóló babát.
    Ez még izgalmasabbá teszi a meglepetést.
    Sajnálom a megszünő bologodat, régebben olvasgattam.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.